"Kiemelten foglalkoznak a problémával", de nem árulja el a tankerület, mióta ólmos a csapvíz a váci gimnáziumban
Legalább 2019 óta fennáll a probléma.
Legalább 2019 óta fennáll a probléma.
Az iskola egy tanulója levélben írt a problémáról. Állítása szerint a víz ólommal szennyezett, a tankerület viszont drágának találta az eddigi alternatívát.
Február óta nyomoz a rendőrség egy tankerületi vezetőt érintő ügyben sikkasztás és hivatali vesztegetés miatt.
Van olyan tankerület, ahol a munkábajárási támogatás minimumát – azaz kilométerenként 18 forintot - fizetik ki a tanároknak, ez viszont a magas üzemanyagárak mellett szinte fenntarthatatlanná teszi napi munkába járást.
A takarítók ugyanis felmondtak az intézményben.
Már csak szűk egy hónap és kezdődik az első olyan kompetenciamérés, aminek nagy eséllyel tétje is lesz. A cikksorozatunk második részében azzal foglalkozunk, milyen feladatokra lehet számítani a kompetenciamérésen, milyen segédeszközöket lehet használni.